A születésnapok ünneplése természetes része az életünknek. Megállunk egy pillanatra, visszanézünk az elmúlt évre, és örülünk annak, hogy újabb mérföldkőhöz érkeztünk. De mi a helyzet a névnapokkal? Sokak számára ez csak egy dátum a naptárban, másoknak viszont remek alkalom arra, hogy összegyűljenek a családdal vagy a barátokkal.
Őszintén szólva, számomra a névnap soha nem az ajándékokról szólt. Hiszen a nevünket nem mi választottuk, hanem kaptuk. Van, aki szereti a saját nevét, van, aki kevésbé tud vele azonosulni. Ettől még lehet egy kellemes apropó arra, hogy kicsit félretegyük a hétköznapok terheit.
Mert valljuk be, a legtöbb embernek szüksége van néha egy kis lazításra. Egy közös vacsorára, egy jó beszélgetésre, néhány önfeledt nevetésre. Olyan pillanatokra, amikor nem a számlákon, a munkán vagy a teendők végtelen listáján jár az eszünk. A névnap, a születésnap vagy bármilyen más alkalom valójában csak ürügy arra, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz.
De ahogy egyre idősebb leszek, egyre gyakrabban teszem fel magamnak a kérdést: miért kell különleges alkalom ahhoz, hogy ünnepeljünk?
Miért várunk egy piros betűs napra, hogy találkozzunk a barátainkkal? Miért kell egy név vagy egy évforduló ahhoz, hogy örüljünk egymásnak? Talán azért, mert a rohanó hétköznapokban könnyen megfeledkezünk arról, ami igazán fontos.
Pedig az élet legszebb pillanatai sokszor nem a nagy eseményekhez kötődnek. Hanem egy spontán kávézáshoz, egy váratlan telefonhíváshoz, egy délutáni nevetéshez vagy egy esti sétához egy jó baráttal. Ezek azok az apró ünnepek, amelyek nem szerepelnek a naptárban, mégis emlékezetesek maradnak.
Éppen ezért úgy gondolom, hogy ünnepelni jó. Legyen szó születésnapról, névnapról vagy akár egy teljesen hétköznapi keddről. Az alkalom valójában másodlagos. A lényeg az, hogy időt adjunk magunknak és egymásnak. Hogy legyen hely a jókedvnek, a kapcsolódásnak és az élet apró örömeinek.
Mert végül talán nem az számít, hogy mit ünneplünk. Hanem az, hogy tudunk-e örülni annak, amink van, és azoknak, akik körülvesznek bennünket.
Te hogy gondolod? Szükségünk van különleges alkalmakra az ünnepléshez, vagy minden napban ott rejlik egy kis ünnep lehetősége?
SZERETETNYELV
Nem mindenki ugyanabból érzi a szeretetet
Volt már olyan, hogy teljes szívedből ott voltál valaki mellett, mégis azt érezted, mintha nem látná, mennyire fontos neked?
Segítettél, amikor szüksége volt rád. Meghallgattad. Támogattad. Odafigyeltél. Mégis maradt benne egy hiányérzet.
És talán te is éltél már át olyat, hogy valaki szeretett téged, ezt tudtad is, mégsem kaptad meg azt, amire igazán vágytál.
Sok kapcsolatban nem a szeretet hiányzik.
Sokszor egyszerűen csak más nyelven beszéljük.
Amikor elbeszélünk egymás mellett
Masszőrként és életvezetési tanácsadóként gyakran találkozom olyan emberekkel, akik úgy érzik, nem kapják meg azt a figyelmet vagy törődést, amire szükségük lenne.
Aztán ahogy beszélgetünk, kiderül, hogy a másik fél valójában folyamatosan ad. Csak nem azt adja, amire a másik vágyik.
Van, aki egy kedves mondatért szinte kivirágzik.
Van, akinek az jelenti a legtöbbet, ha együtt tölthet veled egy órát úgy, hogy közben nem nyomkodod a telefonodat.
Másnak egy ölelés ér fel ezer szóval.
És van, aki abból érzi a szeretetet, hogy leveszel valamit a válláról egy nehéz napon.
Az öt szeretetnyelv röviden
Elismerő szavak
Ezek azok az emberek, akiknek a szavaknak súlyuk van.
Nem a nagy beszédek számítanak. Sokszor egy egyszerű mondat is elég:
„Büszke vagyok rád.”
„Ügyesen megoldottad.”
„Köszönöm, hogy mellettem vagy.”
Nekik ezek a mondatok napokra feltölthetik a lelküket.
Minőségi idő
Ők nem feltétlenül drága programokra vágynak.
Sokszor egy közös séta, egy kávé vagy egy mély beszélgetés többet jelent számukra, mint bármilyen ajándék.
A figyelmedet szeretnék.
Az igazit. Nem a fél szemmel odafordulósat.
Ajándékozás
Ezt sokan félreértik.
Nem az ár számít.
Hanem az üzenet:
„Eszembe jutottál.”
Egy apró kavics a tengerpartról. Egy kedvenc tea. Egy szál virág.
A figyelmesség maga az ajándék.
Szívességek
Nekik a tettek beszélnek.
Ha segítesz hazavinni valamit. Ha megjavítasz valamit. Ha főzöl egy vacsorát egy fárasztó nap után.
Ők ebből értik a szeretetet.
Nem azt hallják, hogy szereted őket.
Látják.
Testi érintés
Egy ölelés.
Egy kézfogás.
Egy vállra tett kéz.
Néhány ember számára ezek biztonságot, elfogadást és szeretetet közvetítenek.
Van, amikor egy ölelés többet gyógyít, mint száz jó tanács.
És mi van, ha különböző nyelven beszélünk?
Szerintem itt kezdődik az igazi önismeret.
Sokszor azt adjuk a másiknak, amit mi szeretnénk kapni.
Ha neked a szívességek fontosak, hajlamos leszel segíteni mindenkinek.
Ha neked az elismerő szavak számítanak, te dicsérni fogsz.
Csakhogy a másik lehet, hogy valami teljesen másra vágyik.
Ilyenkor jelenik meg a mondat:
„Nem érzem, hogy szeretnél.”
Pedig a szeretet ott van.
Csak rossz címre érkezik.
Talán a szeretet valódi nyelve a figyelem
Az évek során egyre inkább azt érzem, hogy a szeretetnyelvek mögött ugyanaz áll.
A figyelem.
Az, hogy észreveszem a másikat.
Nem azt adom, amit szerintem kapnia kellene, hanem azt, amire valóban szüksége van.
Ehhez viszont előbb meg kell tanulnunk figyelni egymásra.
Mert a szeretet nem mindig hangos. Nem mindig látványos. Nem mindig tökéletes.
Néha csak egy kérdés:
„Hogy vagy ma?”
Néha egy ölelés.
Néha egy csésze kávé.
Néha pedig az, hogy egyszerűen ott vagyunk egymásnak.
És talán végül ez az a nyelv, amelyet mindenki ért.
Te tudod, mi a saját szeretetnyelved? És vajon azokét is ismered, akiket a legjobban szeretsz?
