Reggelente sokan megállunk a tükör előtt. Megigazítjuk a hajunkat, felkészülünk a napra, és talán egy pillanatra elidőzünk a saját tekintetünkön.
De vajon valóban belenézünk a saját szemünkbe?
És ha igen, mit látunk?
Egy embert, akit szeretünk, tisztelünk és becsülünk?
Vagy inkább valakit, akit folyton kritizálunk, hibáztatunk, és akivel szemben sokkal szigorúbbak vagyunk, mint bárki mással?
Próbáld ki egyszer.
Nézz a saját szemedbe, és mondd ki hangosan:
„Szeretlek.”
„Tisztellek.”
„Becsüllek.”
„Te vagy a legértékesebb ember az életemben.”
Mit érzel?
Könnyű kimondani ezeket a mondatokat?
Vagy összeszorul a torkod, esetleg kellemetlen feszültség jelenik meg benned?
Ha igen, nem veled van a baj.
Sokszor éppen ez az érzés mutatja meg, mennyire mélyen sérült az önbecsülésünk az évek során.
Hiszen senki sem úgy születik, hogy nem szereti önmagát.
Az önmagunkról alkotott kép fokozatosan alakul ki. Gyermekkori élmények, családi minták, kimondott vagy ki nem mondott mondatok formálják. Sokszor olyan véleményeket hordozunk magunkról, amelyek valójában nem is a sajátjaink.
Lehet, hogy egykor valaki leértékelt bennünket.
Lehet, hogy olyan emberek szavai épültek be a gondolataink közé, akik maguk is sérültek voltak, és saját fájdalmukat adták tovább.
Idővel pedig ez a külső hang belső hanggá válik.
És már nem is tudjuk, hogy valóban mi gondoljuk-e magunkról azt, amit nap mint nap ismételgetünk.
Pedig az önbecsülés nem luxus.
Nem önzés.
Nem hiúság.
Az egészséges önértékelés az alapja annak, hogy képesek legyünk szeretettel fordulni mások felé, egészséges kapcsolatokat kialakítani, határokat húzni és olyan életet teremteni, amelyben jól érezzük magunkat.
Én magam is gyakran felteszem ezeket a kérdéseket magamnak.
Nemcsak segítőként, hanem emberként is.
Mert az önismeret nem egy célállomás. Sokkal inkább egy út, amelyen újra és újra találkozunk önmagunkkal.
És minden alkalommal lehetőségünk van arra, hogy egy kicsit több elfogadással, több szeretettel és több tisztelettel nézzünk arra az emberre, aki visszanéz ránk a tükörből.
Talán ma te is megállsz egy pillanatra.
Talán ma először nem azt keresed, mit kellene kijavítanod magadon.
Hanem azt, ami már most is értékes benned.
Mert az önismereti út egyik legfontosabb lépése nem az, hogy más emberré váljunk.
Hanem az, hogy végre megtanuljuk szeretettel látni azt, akik valójában vagyunk.
Ha úgy érzed, szeretnél közelebb kerülni önmagadhoz, és új alapokra helyezni az önbecsülésedet, szeretettel várlak egy személyes konzultációra. Az első lépést nem kell egyedül megtenned.